Terrorizmussal a sajtószabadság ellen?

Beküldte Kiss László - 2015. jan. 11. 10:58
Téma: 

2015. január 7-én terroristák támadták meg a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi székházát. A brutális támadás után 12 hatott és 10 sebesült maradt a helyszínen. A három gyanúsított közül kettő arab származású francia állampolgár, a harmadik elkövető neve alapján szintén arab, állampolgársága még ismeretlen. A támadást a muszlim vallás alapítójának, Mohamed prófétának védelmében hajtották végre.
A világ fő vezetői elítélték a gyilkolást, részvétüket fejezték ki a francia népnek. Többen kifejtették, hogy a sajtószabadságért vívott harcban nem hátrálnak meg.

De valóban az jelenti a sajtószabadságot, hogy egyes bulvár lapok gátlástalanul kigúnyolhatják mások vallását? Része a sajtószabadságnak a szentnek tartott vallási szimbólumok rendszeres megbecstelenítése? Összeegyeztethető a liberalizmus és a demokrácia ideológiájával az ilyen sajtó támogatása? A megbékélés felé vezetnek az amerikai és nyugat-európai vezetők kijelentései, amikkel bátorítják és támogatják az ellenségeskedést szító sajtót? Mi az indítéka a folyamatos vallásgyalázásnak? Kinek származik ebből haszna?

Az emberi szabadság csak addig terjed, amíg nem gátolja mások szabadságát. Aki mások érzékenységét figyelmen kívül hagyja, az előbb-utóbb szembe kerül ennek következményeivel. A keresztények 2000 év alatt hozzászoktak a vallásüldözéshez, megtanultak együtt élni vele. Nem fognak azonnal fegyvert, ha Jézust gyalázzák. A keresztény világ számára a kereszténység ma már inkább kultúra, mint mélyen átélt vallásos hit. A keresztény szimbólumok gyalázása nem vált ki gyilkos indulatokat, legföljebb bátortalanul megfogalmazott rosszalló szavakat. Az iszlám hívői a muszlimok sokkal mélyebben élik meg vallásukat. Náluk egybe esik a hit, a kultúra és a tömegek mindennapi életvitele, gondolat-és érzelemvilága. Ők ragaszkodnak hitükhöz, készek megvédeni azt minden támadástól az életük árán is. Az iszlám főleg a forró égövön terjedt el, ahol ősidők óta sokkal hevesebb az indulatok kifejezése, könnyen válnak fanatikussá a szent ügy érdekében.

Az iszlám nem egyenlő a terrorizmussal, a vallási vezetőik is elítélik a terrorizmust. De az európaiak észrevehették már, hogy milyen szélsőséges indulatokat vált ki Mohamed próféta, illetve az iszlám kigúnyolása. Ennek ellenére eddig semmit sem tettek az európai kormányok a rosszul értelmezett sajtószabadság eszméjének felülvizsgálatáért. Márpedig ez elkerülhetetlen, ha nem akarunk a terrorizmus mocsarába süllyedni. A terrorizmus ellen csak akkor harcolhatunk eredményesen, ha feltárjuk annak valódi okait. A békés egymás mellett élés érdekében az európaiaknak is meg kell tenni bizonyos lépéseket. Újra kell értelmezni a muszlim világhoz fűződő viszonyunkat, nekünk is alkalmazkodni kell hozzájuk. Nem elég csak tőlük elvárni a mi liberálisnak és demokratikusnak mondott értékeink elfogadását, nekünk is el kell fogadni a vallásos értékeiket.

Kecskemét, 2015. január 11.
Kiss László igazságügyi szakértő