Isteni teremtés, istenteremtés

Beküldte Kiss László - 2014. ápr. 15. 09:09
Téma: 

Nem Isten teremtette az embert, hanem az ember teremtette Istent. Nem Isten alkotta saját képére az embert, hanem az ember alkotta Istenről vallott nézeteit folyamatosan, saját elképzelései, vágyai szerint.

A fejlődés egy bizonyos fokán minden természeti nép kialakította saját hitvilágát. Egy adott élőlény megmaradásának valószínűsége egyenes arányban áll alkalmazkodó-képességével. Mi emberek akkor tudunk jól alkalmazkodni a minket körülvevő világhoz, ha felismerjük a változásokat, ha értjük a változások okát és megfelelően reagálunk rájuk, mert ezáltal jobban fölhasználhatjuk a rendelkezésre álló erőforrásokat. A környezet megértésére való törekvés ősidők óta jellemzi az embert, ez tette lehetővé, hogy jól tudtunk alkalmazkodni a folyton változó körülményekhez. A létünket befolyásoló jelenségeket, az egyes jelenségek közötti ok-okozati összefüggéseket csak sok megfigyelés és tapasztalat alapján érthettük meg. A megértés vágya már az őseinket is ösztönözte, de nem rendelkeztek még elégséges ismerettel a valódi összefüggések feltárására, ezért sok esetben tévesen értelmezték a jelenségeket. A fizikailag létező valóságos világ mögé egy másik világot – a szellemek világát – képzelték. A szellemeket anyagtalan, láthatatlan, de tudattal, akarattal és cselekvőképességgel rendelkező élőlényeknek tekintették, majd később istenként kezdték tisztelni őket, így alakult ki a sokistenhit. Hitük szerint a világot az istenek működtetik, az ő akaratuk szerint alakul minden történés. Az emberek csak kivételes képességekkel rendelkező kiválasztottaik – a sámánok, papok - segítségével kerülhettek kapcsolatba az istenekkel, akik ezáltal kiemelkedő szerephez jutottak a közösségen belül. Fő feladatuk az istenek szándékának kiderítése volt, ők lettek a rituálék ismerői, a kultúra alakítói, a tudomány művelői és közvetítői.
A sokistenhitű törzsek, népcsoportok istenei erősen különböztek egymástól, tulajdonságaik az őket megalkotó népcsoportok környezetét, kultúráját tükrözték. Ez a különbség elválasztotta egymástól még az azonos nyelvű népcsoportokat is, ellentétek, gyakran véres harcok törtek ki közöttük. Ha egy erős törzs egyesíteni akarta a rokon népeket, először azonos hitre kellett téríteni őket. Az egyistenhit létrejöttét a törzsek egyesítésének igénye segítette, de az emberiség egységes világmagyarázatának vágya alapozta meg. A sok isten közül egyeseket főistenként kezdtek tisztelni, majd súlyos harcok árán egyetlen istennek áldoztak.
Az egyistenhit különböző emberi igények szerint fejlődött, ennek megfelelően az egyistenhívő világvallások istenei a mai napig is különböznek egymástól. A zsidó, keresztény és iszlám istenfelfogás fő vonásai: Isten mindenható és örökkévaló, mindennek teremtője és irányítója, cselekedeteink bírája, jutalmazója és büntetője. A Biblia szerint Isten egy láthatatlan személy, aki mindenhol jelen van, kormányozza a világot, semmi sem történhet nélküle, csak általa. Az újkori tudományos világkép kialakulása után sokat változott minden vallás istenfelfogása. Folyamatosan újraértelmezték az isteni kinyilatkoztatásokat, harcok árán ugyan, de alkalmazkodtak a cáfolhatatlan tudományos eredményekhez.
A kritikusan gondolkodó mai ember már nem tudja elfogadni a dogmává merevedett évezredes tanokat még az időközben bekövetkezett változtatásokkal együtt sem. Nem hihető a teremtésmítosz, pedig a bibliai szövegeket a kor szellemének megfelelően jelképessé nyilvánították és újraértelmezték. Nem egyeztethető össze tudományos világképünkkel az anyag nélküli szellem léte, Isten mindenhatósága és örökkévalósága. A legtöbb ember ugyanakkor elismeri, sajátjának tekinti és folytatandónak tartja a vallásos múlt kulturális örökségét. Ma is elfogadjuk a kialakult értékrendet, helyesnek tartjuk az emberek magatartási szabályaira vonatkozó isteni parancsolatokat, útmutatásokat, ma is ezek képezik a törvénykezés alapját. Súlyos ellentmondás alakult ki az emberek jelentős részében: nem fogadják el a vallások Istenre vonatkozó tanításait, de elfogadják a vallásos eszmerendszer alapján kialakult kultúrát. Az ellentmondás oka az istenfogalom merev, dogmatikus értelmezése. Ha az eddigiek alapján elfogadjuk azt a gondolatot, hogy Isten az ember alkotása, akkor csak egy újabb lépést kell tennünk: alkossuk meg úgy az istenfogalmat, hogy hihető legyen a mai ember számára és ne kerüljön ellentmondásba a tudomány eredményeivel. Az így megalkotott istenfogalom nagyon távol áll a különböző vallások kinyilatkoztatáson alapuló istenfogalmaitól, ezért megbotránkozást okoz az istenfélő hívők körében, jobb, ha ők nem is olvassák el a következő fejezeteket.

Egy gondolatkísérletre hívom a szellemi kalandra vágyó olvasót, amelyben kísérletet teszek egy olyan istenfogalom fölvázolására, ami gyökeresen szakít a kinyilatkoztatásokkal. Visszanyúlva a természeti népek vallásához, kísérletemben Istent a természeti törvények összességének, (a Törvénynek) a benne való hitet természeti hitnek, vagy természeti vallásnak tekintem. A könnyebb érthetőség kedvéért pontokba foglalom és párhuzamba állítom a keresztény vallás Bibliában megfogalmazott istenfogalmával, így jobban be tudom mutatni a kettő közötti lényegi különbséget. A két istenfelfogás kialakulása közötti alapvető különbség az, hogy a Biblia szerint Isten maga nyilatkoztatta ki saját magát, a természeti hit szerint csak azt fogadjuk el tényként, amit a tudomány bizonyított.

1. Isten léte:
a. A keresztények hite szerint egy Isten létezik, de benne három személy van: Atya, Fiú és Szentlélek. A Szentháromságtan a keresztény hit legelvontabb, legnehezebben érthető, legellentmondásosabb tétele. Két évezrede vitatkoznak róla maguk a teológusok is, ennek ellenére az egyes keresztény egyházak és felekezetek a mai napig sem értelmezik egységesen.
b. A természeti hit szerint Isten a világot működtető természeti törvények összessége.

2. Isten tulajdonságai:
a. A keresztény hit szerint Isten a mindenség fölött álló legfelsőbb lény, örökkévaló, a mennyben lakozik, de mindenütt jelen van, mindent lát, hall és tud.
b. A természeti hit szerint Isten nem lény, hanem maga a Törvény. Jelenlegi tudásunk szerint az anyagi világ több természeti törvénynek engedelmeskedik, eddig nem sikerült egyetlen univerzális szabállyal leírni minden jelenséget. A tudomány művelőinek évszázados törekvése, hogy megtalálják az egységes elméletet, (világegyenletet) amiből minden részletszabály levezethető. Megerősítették az egységes elmélet létébe vetett hitet az 1864-ben megalkotott Maxwell egyenletek, melyek segítségével Maxwell egységes rendszerbe foglalta a mágneses és elektromos jelenségeket. Jól jellemzi emberi törekvéseinket az a párhuzam, ami felfedezhető az évezredekkel ezelőtt kezdődött egy igaz isten keresése és a néhány száz éve kezdődött egyetlen univerzális természeti törvény keresése között.
Mai tudásunk szerint az ősrobbanásig, 12-15 milliárd évet látunk vissza az időben. Nem rendelkezünk ismerettel a korábbi időre, ha egyáltalán volt korábbi idő, ezért nem állíthatjuk, hogy a Törvény öröktől fogva létezik. Azt sem értjük, hogy mi történik a táguló világmindenséggel: végtelenül felhígul az anyag a térben, vagy bekövetkezik egy olyan állapot, ami után leáll a tágulás és egy összehúzódási folyamat veszi kezdetét. Ahogy nem látunk visszafelé minden határon túl, ugyanúgy a jövőt sem látjuk, tehát semmit sem tudunk az örökkévalóságról. A természeti hit követői optimisták, hisznek a világ megismerhetőségében, bíznak abban, hogy a tudomány tovább tágítja a megismerés határait, és egyre megalapozottabb válaszokat kapunk a megfogalmazott kérdésekre.
Mivel Isten maga a Törvény, értelmetlen a hol lakozik kérdést feltenni. Ugyancsak értelmetlen Isten tudásáról, képességeiről beszélni, hiszen a Törvénynek nincsenek képességei.

3. Teremtés
a. A Biblia szerint Isten 6 nap alatt teremtette a világot, minden élettelen anyagot és élőlényt, így az embert is. De nem csak teremtette, hanem folyamatosan fenntartja és kormányozza, minden az ő akarata szerint történik.
b. A világmindenség keletkezésének tudományos feltárása még várat magára. Bizonyítottnak tekinthető, hogy volt ősrobbanás, de nem tudjuk, hogy az ősrobbanás a világ keletkezése, vagy csak az anyag átalakulásának egy állomása volt-e. Nem tudjuk, hogy egyáltalán volt-e kezdet, vagy az anyag öröktől fogva létezik valamilyen megjelenési formában. Azt biztosnak vesszük, hogy a természeti törvények nem rendelkeznek akarattal és cselekvőképességgel, nem teremtenek, csupán meghatározzák az anyag változását, átalakulását.
Az anyagi világ törvényei az anyag természetét jelentik. A világ a saját törvényei szerint működik, ezeknek engedelmeskedik a legkisebb részecskétől az univerzumig minden létező. A fejlődési folyamat egyes lépéseit már értjük, de sok még a hiány az ismereteinkben. Nem tudjuk levezetni, hogyan jutott el az anyag az elemi részecskéktől a tudattal rendelkező, gondolkodó emberig, de az evolúciós elmélet már sok részletkérdésre adott választ.

4. Élet a halál után, túlvilág
a. A keresztény hit szerint létezik túlvilág, az élet nem fejeződik be a halállal. Az ember test és lélek, csak a test hal meg, a lélek tovább él. A lélek anyag nélküli szellem, ami a földi életünkben bennünk lakozik, de a halál után kiszáll a testből és önállóan létezik tovább. A különböző keresztény egyházak és felekezetek koronként is más és más tulajdonságokkal ruházták föl a testet elhagyó lelket és azt a környezetet, ahova a lelkek kerülnek. Kialakult az angyalokkal benépesített mennyország és ördögi pokol ellentétpár, ahol a jók elnyerik jutalmukat, a gonoszok pedig méltó büntetésüket.
b. A természeti hit szerint nem létezik túlvilág, nem létezik élet a halál után. Ez nem jelenti azt, hogy az ember nyom nélkül eltűnik a halállal, megmaradnak utódai (örökíti génjeit), alkotásai (örökíti cselekedeteit) és a kultúrára gyakorolt hatása (örökíti gondolatait, érzelmeit). Nem létezik anyag nélküli szellem, de létezik közösen kialakított szellemiség, amire hatással vagyunk, ami tanulás útján mindenki számára elsajátítható.

5. Jutalom-büntetés, avagy miért legyünk jók
a. A keresztény hit szerint Isten jutalmazza a jót és bünteti a rosszat. Jó az, aki betartja Isten kinyilatkoztatott parancsolatait, jutalma az üdvözülés. Rossz az, aki megszegi a parancsolatokat, pokol vár rá a halál után. Ez a kezdetleges, leegyszerűsített szemlélet sokat változott az elmúlt századokban, de a mai felfogásnak is lényeges eleme, hogy az emberek evilági cselekedeteit az isteni jutalmazás és büntetés irányítja. A keresztény kultúrában kialakult a jót elfogadó és a rosszat elítélő erkölcsi trendszer, amit az emberek többsége sajátjának érez, ezért a jóra való törekvés belső indíttatásúvá vált. A mai hívő keresztény ember nem azért él Istennek tetsző életet (nem szegi meg az isteni parancsolatokat), mert fél a büntetéstől, hanem azért, mert saját meggyőződése az erkölcsös élet folytatása. Isten parancsolataival egybe eső erkölcsisége meggyőződésből fakad, és ezt a nevelés során tovább adja a következő generációknak.
b. A természeti hit szerint ugyancsak döntő szerepe van a jutalmazásnak és büntetésnek, de az nem a halál után, hanem a saját, vagy utódaink földi életében jelentkezik. A jutalmazás és büntetés nem egy felsőbb lény tudatos döntése alapján történik, ezt a természet automatikusan végzi. Nem mindig jelentkezik azonnal a cselekvés után, de előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkezik.
Az ember cselekedeteinek szorosabb vagy lazább visszahatása van magára a cselekvő emberre. Fő feladatunk ezen visszacsatolások felismerése és a felismert törvényekhez való alkalmazkodással életvitelünk fenntarthatóvá alakítása.
Az isteni parancsolatok alapján kialakított életvitel sok tekintetben megegyezik a természeti hit szerint fenntarthatónak nevezett életvitellel. Könnyen felfedezhető a hasonlóság a helyes emberi viselkedés bibliai megfogalmazása és a fenntartható fejlődést biztosító emberi magatartás mai megfogalmazása között.

6. Miért hisznek az emberek?
a. A keresztény felfogás szerint csak a hívő ember üdvözül, csak a hit segítségével juthatunk el az örök életbe. A gyerekeket életük kezdetétől istenfélővé nevelik, számukra természetes ténnyé válik Isten kinyilatkozatásainak igazsága. A hit gyakorlása egyedül és közösségekben történik, ami különleges élményt jelent az embernek. Megélik a vallásos áhítat lélektisztító katarzisát, ami után közelebb kerülnek Istenhez, ezáltal jobbá válnak.
A hit a részletesen kidolgozott viselkedési normáival egy kapaszkodó a vallásos ember számára. Nem kell minden helyzetben kitalálni, hogy mi a helyes cselekvés, ezt már gyerekkorban megtanulja mindenki.
b. Hit nélkül nem lehet élni. Az ember csak egy kis szeletkéjét ismeri a világmindenségnek, az ismeretlent csak elképzeli és igyekszik egyre többet tudni róla. Csak az képes eredményesen gyarapítani tudását, aki elhiszi, hogy az ismeretlen megismerhető. Ez a hit saját tapasztalatban gyökerezik, nem misztikus, a realitásokon alapul. Hitünk rendkívül szerteágazó: hiszünk mások jóságában, becsületességében, segítőkészségében, a magunk erejében, a művészetek embert jobbító hatásában stb.

7. Természetfeletti csodák
a. A keresztény hitvilág elválaszthatatlan részét képezik a csodák. A hívők úgy tekintenek a csodákra, mint Isten kinyilatkoztatására és dicsőségére (lásd http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9zus_csod%C3%A1inak_list%C3%A1ja).
b. A természeti hit szerint nincsenek csodák, minden jelenség a természet törvényei szerint megy végbe. Nem minden jelenségnek értjük a törvényeit, ezért a szokatlan vagy váratlan jelenségeket hajlamosak vagyunk csodának tekinteni. A természeti hit követői hisznek abban, hogy kitartó kutatómunkával felfedezhetjük a csodának tűnő jelenségek valóságos okait, törvényszerűségeit.

8. Az ima
a. A keresztények imában beszélgetnek Istennel, dicsőítik mindenhatóságát, kérik bűneik bocsánatát, illetve kifejezik hálájukat. Az imádkozó ember transzcendens kapcsolatba kerül, átéli Isten nagyszerűségét és saját maga kicsiségét. Egyes elképzelések szerint Isten meghallgatja és még a földi életükben teljesíti az arra érdemesültek imában megfogalmazott kérését.
Az ima önnevelés révén visszahat az emberre, befolyásolja tudati-és lelkiállapotát: megerősíti hitében, megbocsájtó lesz az ellene vétkezőkkel szemben, segít elviselni a bánatot, mások tiszteletére, elfogadására nevel, megszabadít a rossz tulajdonságoktól. Az őszinte hittel imádkozó ember jobbá válik az ima által, elnyeri környezete szeretetét, elismerését.
b. A természeti hitben élők nem imádkoznak földön túli hatalomhoz, nem imádkoznak a természethez sem, de átérzik és kifejezik a természet nagyszerűségét. Nem avatkoznak be durván a természet rendjébe, igyekeznek harmóniában élni vele. A természeti törvények tisztelete, azok megismerését és betartását jelenti.

9. Miért vagyunk a világon?
a. Erre sem a Bibliában sem a keresztény alapokon álló filozófiában nem találunk egységes választ lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%A9let_%C3%A9rtelme.
A hívő ember életének jutalma az üdvösség állapotának (a teljességnek) elérése. Az üdvözülés Isten keresését, megtalálását, a vele való egyesülést jelenti. A katekizmus a vallásos hittel ismerkedő gyerekek számára a következő választ adja: Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk, ezáltal üdvözüljünk, vagyis a mennyországba jussunk. Az ember akkor üdvözül, ha hisz Istenben, ha keresi Istent és megtartja parancsolatait. Az Istenben való hit azt jelenti, hogy mindent igaznak tartunk, amit Isten kijelentett.
b. A természeti hit szerint az élet célja a természet törvényeinek megismerését és a törvényekkel harmonizáló életvitel kialakítását jelenti. A természeti törvények nem tartalmaznak közvetlen utasítást az ember életvitelére, azt magunknak kell megtalálni. A harmonikus életvitel a környezet erőforrásainak fenntartható kiaknázását jelenti, jutalma a tartós fennmaradás. A törvényekkel nem harmonizáló életvitel következménye az erőforrások felélése, hosszú távon a pusztulás.
A természeti hit szerinti élet a természeti törvények keresését, felismerését, azok tudatos elfogadását, a mindennapi életünkbe való beépítését jelenti.

Kiss László igazságügyi szakértő
Kecskemét, 2014.